Herodium. Heródes sírja

Herodium hegye messziről látható. Ciszjordániában található, Betlehemtől 11 Km- re, 758 méter magas, jellegzetes felül lesimított formáját akkor kapta, amikor Herodes király erődített palotát építetett rajta. 1986 – ban Nemzeti Parkká nyilvánították.
Heródes már i.e. 40 – ben , a rómaiak és a parthusok közötti háborúban, erre a hegyre, majd később Maszadába vonult vissza feleségével, Mariannéval és népes családjával.
Antigonosz felett aratott győzelmével az i.e. 37 – ben Heródes biztosította a saját uralmát és parancsot adott az erődítmény felépítésére. Heródes halála után az i. e. 4 – ben fia Arkhelosz díszes menetben vitette holtestét Jerikóból a herodiumba.
1967 – ben megkezdődtek az ásatások Ehud Necer régész vezetésével. Flavius Josphus szemléletes leírásai megfeleltek a valóságnak, ezek a tények az ásatások során bebizonyosodtak, a zsidó háborúról szóló történetében. Heródes a hegy csúcsáról elhordatta földet, azt kimélyítette, a kitermelt földet a kör alakú terület szélén szóratatta szét. Erre a helyre tornyokkal erősített kettős falakat építettet. A belső kör alakú térségben két egyforma nagyságú terület volt, itt egy kert volt, a kertet korintoszi oszlopok vették körül. Északon és délen félkör alakú fülkék zárták be a kertet. A palota körüli nyugati részen egyenletes magas házak álltak. Az ásatások során itt találtak egy úgy nevezet triclinium – ot amelynek a méreti 15X10,5 méter lehettek. Az i.sz. 70 – ben ezt a helyiséget a zsidók zsinagógává alakították át. A bizánci korban itt egy kápolna állt. Ehhez a részhez fürdőházak is csatlakoztak, a legnagyobb része egy négyzet alakú caldarium (gőzfürdő) volt A vizet a Salamon tavakból vezették ide amely Betlehemtől néhány kilométerre van. A régészek egyetlen kaput találtak, ehhez a kapuhoz 200 méter márványlépcső vezetett fel.
A palota területére egy nagy kanyart leíró széles út vezet fel, ezen kívül földalatti járatokon és ciszternákon keresztül is fel lehetett jutni a palotába. Az ásatások során a palota együttes alatt 25 méterrel eddig 3 nagy ciszternát fedeztek fel, ezek 2500 köbméter víz befogadására voltak alkalmasak.
A palotákból a kilátás fantasztikus volt, észak felé a Júdeai hegyvidéket, és Jeruzsálemet, keleten pedig 1150 méterrel mélyebben fekvő Holt tenger volt látható.
Az alsó város a hegy lábánál volt, ez a terület 15 hektár, Heródes udvartartás számára építtette. A város észak déli tájolású volt, három részre volt szét osztva, egy palotára, lakóházakra. Északra egy nagy mesterséges tóra 70 X 46 méter, három méter mély 10 000 köbméter víz fért bele.



Ehud Netzer 1934 – ben született Izraelben, építészetet, majd régészetet tanult. A Jeruzsálemi Egyetemnek a munkatársa lett.
Heródium feltárását szív ügyének tartja. 1950 – es években kezdte a feltárási munkálatokat, egész életében szerette volna megtalálni Heródes sírját. Az ásatásokat siker koronázta 2007 április 27 –én. Akkor Ehud Netzer 73 éves volt. Heródium felsőrészében ahol egykor a keleti torony volt elkezdték az ásatásokat a domboldalban. Ekkor találták meg Heródes összetört fehér díszes mészkő koporsójának darabjait


Sharon Asher

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések